arnold

Ezt a képet Arnold Schwarzenegger posztolta, azzal a felkiáltással, “hogy megváltoztak az idôk”.

 

Arról van szó, hogy mikor California kormányzója volt, egy hotel azt mondta neki, ide bármikor jöhet, mindig lesz egy szoba számára, ahol vendégül látják majd.

Úgy tűnik, azt elfelejtették hozzátenni, hogy az ajánlat csak befolyásos kormányzóként érvényes, mivel mikor ellátogatott a hotelbe - immár volt kormányzóként, a hízelgő ajánlat mégsem élt.

Szóval Arnold fogott egy hálózsákot és leheveredett a szobra alá, hogy mindenkit emlékeztessen - nem maradsz örökké az, akinek most érzed magad. Az emberek barátságosak, amikor fontos vagy számukra, de ha már nem szolgálod az előnyüket, nem törődnek veled többé.

Ha nem is minden ennyire negatív, az alábbi néhány sor nagyon igaz.

“ Mikor fontos pozícióban voltam, az emberek mindig udvaroltak nekem, de miután elvesztettem ezt a pozíciómat, elfeledkeztek rólam és nem tartották be az ígéreteiket. Ne bízz a pozíciódban, vagy a vagyonodban, sem az erödben vagy az intelligenciádban, nem tartanak örökké.”

Írta: Tóth Zoltán

Megjelent: 2018. szeptember 30.